parallax background

Szolgáltatásaink

Telefonközpontok

1992 óta foglalkozunk

telefonközpontokkal.


Telefonközpontok

1992 óta telepítünk és szervizelünk telefonközpontokat, telefonkészülékeket és faxokat.

Először csak PANASONIC márkával, ma már SIEMENS, ERICSSON, BOSCH, AVAYA típusokkal is foglalkozunk. Már nem okoz gondot egy 2-300-as mellékszámú központ telepítése sem.

Természetesen a telefonközpontok telepítésén komplett telefonrendszerek kiépítését értjük, azaz az alapszolgáltatásokon túl tarifáló rendszert, DECT rendszert (mobil mellékállomási rendszer), hangposta rendszert, IP telefonrendszer illesztést és minden egyéb elérhető szolgáltatást telepítünk, igény szerint.

 

Hálózat


Több mint 15 éve tervezünk és építünk strukturált hálózatokat kulcsrakészen, 25 éves gyári garanciával. Vállalkozunk meglévő hálózatok felmérésére, átalakítására is, ha azt a felhasználó lassúnak, bizonytalannak érzi. Olyan helyen, ahol nem lehetséges a kábelezés (pl. műemléki épület) vagy túl nagy „felfordulással” járna, vezeték nélküli hálózatok (WLAN) telepítését ajánljuk. Ezzel a technológiával akár 4-6 km távolságot is át tudunk hidalni. Természetesen nem csak a fizikai hálózat kiépítését végezzük el, hanem az ügyfelek elvárásának legmegfelelőbb aktív elemeket (SWITCH, ROUTER…) illetve szünetmentes tápegységeket is telepítjük, aktiváljuk, szem előtt tartva a villámvédelmi szempontokat. Vállaljuk a kiépített hálózatok rendszerfelügyeletét is.

Szervíz

Húsz éves informatikai
tapasztalat


Szervíz szolgáltatás

Cégünk munkatársai nagy informatikai tapasztalattal rendelkeznek, többségük több mint húsz éve dolgozik a szakmában.

Elsősorban erre a tapasztalatra építve, cégünk a hagyományos kereskedelmi tevékenység mellett széleskörű szervizfeladatokat is ellát. Ennek keretében eseti és átalánydíjas formában végzünk javításokat, megelőző karbantartásokat, valamint egyedi hardver fejlesztési feladatokat. Országos szervizprojectekben is részt veszünk.

 

Hardver és

szoftver

Komplex műszaki megoldások

Ügyfeleink számára komplex műszaki megoldásokra törekszünk, a legkorszerűbb hardver kínálatot ajánljuk. Szerződéses keretek között forgalmazzuk és néhány esetben közvetlenül szervizeljük az IBM, HP, DELL, Fujitsu- Siemens, EPSON, BROTHER, CANON, PANASONIC, LG, SAMSUNG, D-LINK, CISCO, D-Link, SMC, APC hardver eszközeit. Regisztrált partnerként forgalmazzuk és telepítjük a MICROSOFT, ESET, CA, és Symantec cégek szoftvereit.

Kérjen ajánlatot hálózat kiépítésre

és szervizelésre